Városok-Falvak Szövetsége

országhatárokon átnyúló kulturális kapcsolat

Turizmus, Város

Séta Esztergomban – Nemzeti Emlékhelyünkön
2016-12-16 11:36
Egy kellemes séta során ismerkedhetünk meg Esztergommal, ahol a nemzeti emlékhely címet viselheti: a Bakócz-kápolnát magába foglaló Bazilika, a jelentős történelmi emlékeket felvonultató Várpalota és a Prímási Palota (a levéltárral, könyvtárral és a Keresztény Múzeummal).

Esztergom története

 

A magyar Dunakanyar kapujában, Budapesttől 40 km-re, erdős hegyek koszorújában fekvő Esztergom a magyar nemzet történetének kiemelkedő helye.

 

Nemcsak történelmi múltja, de híres műemlékei, muzeális kincsei, kultúrtörténeti hagyományai, ódon hangulatot árasztó óvárosi utcái, jelentős kulturális rendezvényei is Magyarország nemzeti zarándokhelyévé teszik ezt a kis várost.

 

Ez a – földrajzi adottságai révén az őskőkor óta folyamatosan lakott – hely már a kelták (Kr. e. 350-től), majd a rómaiak (Kr. u. I – IV. sz.) korában fontos szerepet játszott a környék életében, amikor Solva néven a római limes jelentős castruma és települése állt itt.

 

Országos jelentőségre a magyarok honfoglalása után emelkedett, amikor Géza nagyfejedelem (972-997) ide tette székhelyét. Itt – a római castrum helyén kiépített várban – született fia, az államalapító Szent István király (1000-1038), akit itt is koronáztak királlyá 1001. január 1-jén. István király alapította az esztergomi érsekséget (1001), amely a mai napig a magyar katolikus egyház központja.

 

István király kezdett pénzt veretni Magyarországon, s évszázadokon keresztül itt működött az ország első és – hosszú ideig – egyetlen pénzverdéje.

 

A pénzverés feletti felügyeletet az esztergomi érsek gyakorolta, de az ő jogkörébe tartozott a magyar királyok koronázása is – majd ezer éven keresztül.

 

Esztergom két és fél évszázadon át királyi székhely volt, és ezer éve egyházi központ.

 

A vár alatt az Árpád-kori Magyarország egyik legjelentősebb városa alakult ki, gazdag kereskedő- és iparos polgársággal. Ezt a jelentős várost pusztították el a tatárok 1241-1242 telén.

 

Bár a várat nem tudták elfoglalni, és a város is hamarosan újjáépült, IV. Béla a királyi székhelyet Budára helyezte át.

 

A királyi udvar távozása, a gazdasági élet visszaesése ellenére a  város kulturális szerepe és súlya – főleg az egyház tevékenysége révén – jelentősen megnövekedett: a főkáptalannak és az Ágoston-rendnek főiskolái működtek itt a XIII. századtól kezdve.

 

A különféle szerzetesrendeknek 11 kolostoruk volt itt, s a régi város méreteire következtethetünk abból is, hogy területén 38 templomról vannak írott adatok, s ezek mellett 4 ispotályban gyógyították a betegeket. Mindenesetre a középkori Esztergom jóval nagyobb kiterjedésű volt a mai városnál.

 

Ezt a virágzó várost 1526-ban égették fel először a törökök, a várat azonban csak 1543-ban tudta elfoglalni maga Szulejmán szultán. Ettől kezdve több mint száz éven át török kézben lévő végvár volt Esztergom.

 

A vár birtoklásáért sok alkalommal pusztító harcokat vívtak. Az 1594. évi sikertelen ostrom alkalmával halt hősi halált a korai magyar líra európai jelentőségű költője: Balassi Bálint.

 

1595-ben sikerült visszafoglalni a várat, de 1605-ben újra török kézre került, s ott is maradt 1683-ig, amikor a híres párkányi győzelem után Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly seregei végleg kiűzték a törököket Esztergomból.

 

A török háborúkban rommá lett jelentős település helyén szerény kisváros alakult újjá – a török elől Nagyszombatra és Pozsonyba menekült érsekség is csak 1820-ban tér vissza ősi székhelyére, s kezdi meg az új egyházi központ kiépítését.

 

Az 1848-as szabadságharc kezdetén – az országban másodikként – itt alakul meg a nemzetőrség, amely vér nélkül elfoglalja a szabadságharc későbbi mentsvárát, a komáromi várat.

 

Ugyanakkor az addig elkészült egyházi épületekben működik a szabadságharc legnagyobb hadikórháza. (A 48-as honvédtemetőben 604  magyar és 175 osztrák katona  nyugszik.)

 

A XIX. század végén lendületesen fejlődik Esztergom: 1894-ben vasutat kap, majd 1895-ben a régi város helyén létrejött négy önálló település (Esztergom szabad királyi város, a Víziváros, illetve Szenttamás és Szentgyörgymező) egyesül a mai Esztergommá.

 

Ugyanekkor adják át a forgalomnak (a korábbi hajóhíd helyett) az Esztergomot a túlparti Párkánynyal összekötő Mária Valéria hidat.

 

A város reményteli fejlődését az I. világháborút követő trianoni békeszerződés akasztja meg: 1920-tól Esztergom megye északi fele Csehszlovákiához kerül, Esztergom ismét határváros lesz, de azért megtartja megyei székhely rangját, és – mint iskolaváros – kulturális szerepkörét.

 

A II. világháború jelentős pusztításai után Esztergomot romvárossá nyilvánítják. Az állam és az egyház közti viszony megromlása idején helyzete tovább romlik (innen hurcolják börtönbe Mindszenty József hercegprímást – 1948), majd 1951-ben a megyeszékhelyet Tatabányára helyezik.

 

Mindezek ellenére, főleg iskolái, kulturális intézményei, közigazgatási szerepe révén megmaradt regionális kulturális központnak, történelmi múltja, műemlékei, muzeális értékei, környezetének táji szépségei és kedvező elhelyezkedése folytán pedig Magyarország egyik legvonzóbb idegenforgalmi, turisztikai központjának.